Geoláda, Romtemplom, Don Bosco és a Turul

Miután hazaérkeztünk a Villány környéki utunkról elkezdtünk ötletelni azon, hogy most mi legyen az ablakkal. Csináljuk és cseréljük ki magunk, vagy esetleg nézzünk olyan szervizt, akik ezzel foglalkoznak. Körbe is néztünk, de valahogy irtó drágának tartottuk, hogy egy ablakcsere kisebb vagyonba került, nem is beszélve az ablakról. Így arra jutottunk, hogy majd mi, saját magunk cseréljük ki. Nyáron ugye nem sokat járunk vele a meleg miatt, hogy mi se süljünk meg benne, és Balut se kínozzuk a meleggel. Mivel csak április volt, gondoltuk használjuk így egy kicsit Schneckit. Igaz kicsit kellemetlen volt a spaniferektől a közlekedés, de megoldható így is. Húsvétkor szüleimhez Schneckivel mentünk fel. Húsvétvasárnap pedig teljes kapacitással utaztunk benne, merthogy bátyám családjával indultunk el vele a környéken Geoládát keresni! Így 6-an utaztunk benne, na ennek is megvolt a feelingje. Ami szuper volt, hogy nemcsak a bátyám és sógornőm élvezte, hanem a gyerekek is! Először a szomszéd faluban Szőgyénbe kezdtük a Geoláda keresést. Ennek a ládának a tematikája Pató Pál úr volt, akinek a sírja a szőgyéni temetőben van. Szőgyén egy kis falucska a Felvidéken, ami hajdan végvár volt amelynek már nyoma sincsen, az írások szerint a templom magaslaton volt. El is indultunk a láda kutatására a megadott információk szerint. Pár kilométeres séta és lelkes keresés után meg is lett a láda! Első Geoláda keresésünk!

Sógornőm szemfülessége lévén kiderült, hogy Bényben is van egy láda. Így oda is átnyargaltunk Schneckivel. Bényben a templomkertben kezdtük a keresést. Csoda szép időnk, és csodás fények voltak. A gyerekek ügyesen meg is találták az elrejtett információkat, így onnan indultunk is tovább a búcsújáró helyre, amely kb. 1 km-re van Bénytől. Itt újra sikeresek voltunk és megtaláltuk itt is a dobozt.

Húsvét után arra az elhatározásra jutottunk, hogy hétvégére elmegyünk Schneckivel még egy útra az ablakcsere előtt. Nem szerettünk volna túl messzire menni Pesttől, mivel szombat reggel indultunk. Így esett a választásunk Zsámbékra. Már régóta terveztem, hogy felkeressük ezt a települést. Nagyon szerettem volna megnézni a zsámbéki monostortemplom romjait. A templom és a temető között elég nagy ingyenes parkoló található, ahol Schneckivel kényelmesen le tudtunk parkolni. Így indultunk is körbejárni a területet először Baluval, aztán már a kerítésen belülre Balu nélkül mentünk. Belépő 800 Ft/ fő volt. Igazán érdekes volt a templomrom körül és benne járkálni. Monumentális építmény. Amit én hiányoltam, azok az információs táblák. Így az interneten olvastunk utána miközben ott sétáltunk. Az 1258 körül épült templom először a premontreiek, majd a pálosok birtokolták. A török időkben megrongálódott, de sikerült újjáépíteni 1750-es években, viszont az 1763-as földrengés romba döntötte a templomot. Azt, hogy így ma láthatjuk Möller Istvánnak köszönhetjük, aki 1889-ben állagmegóvást vitt végbe. A visszaépített részeket szándékosan az eredetitől eltérő anyagból építették, fel, hogy láthatóak legyenek a középkori elemek. Statikai megerősítés céljából is használtak téglákat. Tényleg csodálatos érzés a falak mellett sétálni.

Mikor már kezdett zsúfolt lenni a terület, gondoltuk tovább álluk innen. Tovább is indultunk Pátyra. Célunk a pátyi pincesor felkeresése volt. A Waze most is sikeresen oda vezetett minket. Nem messze egy kis utca végében parkoltuk le Schneckit, és az útjelző táblákat követve pár perc múlva meg is érkeztünk a Pincehegyhez. Kis kanyargó utcácskák és a teraszosan elhelyezkedő pincesorok között sétálva szinte Középföldén érezhetjük magunkat, azon belül is a Megyébe. Tolkien biztosan ilyen helyekről mintázhatta mesebeli történeteinek helyszíneit. A kapuk feletti zárókövek szerint az 1800-as években épült a pincék nagy része, azon belül is inkább az 50-es években. Ebben biztosan nagy szerepe volt, a jobbágyfelszabadításnak. A gazdák elkezdték a földjeiket művelni és a domboldalakat szőlővel telepítették be. Érdemes több órát is rászánni a sétára, akár a kóstolósra. Nekünk nagy szerencsénk volt az időjárással, gyönyörű szép kora nyári időnk volt, jól esett a nagy fák árnyékában sétálni és megcsodálni a szebbnél szebb pincéket.

Mivel Balunak nem vittünk magunkkal inni és magunknak sem találtunk( sajnos egy pince sem volt nyitva), így gondoltuk visszatérünk Schneckihez. Miután hidratáltuk magunkat indultunk is tovább a következő célponthoz, amit rögtönzésképpen nem terveztünk meg. Ezért is volt egyedi ez az utazás, mert nem volt megtervezve. Így elindultunk Péliföldszentkereszt irányába. Megérkezésünkkor láttuk, hogy ez a hely nem is olyan elhagyatott, hanem inkább felkapott turista és zarándokhely. A Látogatóközpont előtti nagy parkolón parkoltunk le, és indulunk felfedezni a területet. Először a kegytemplomhoz vezetett az utunk. A templom barokk stílusban 1735-ban épült a templomos lovagrend házának helyére. Eszterházy Imre hercegprímás két búcsúnapot engedélyezett: május 3-án a Szent Kereszt megtalálásának ünnepén és szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén. 1735-től hivatalosan is búcsújáróhely. Mi ugye május 7.-én voltunk ott szombaton, amikor a Szent Kereszt megtalálásának búcsúja volt. A templom melletti rendházban oktató-tanító rend, a Don Bosco Szaléziak telepedtek le és vették át a kegyhelyet. A templom legnagyobb kincse az a pici szilánk, mely a hiteles okirat tanúsága szerint az Úr Jézus keresztfájából való. Az ereklye hitelességét 1735-ben igazolta XIV. Benedek pápa. A Jézus keresztjének szilánkját rejtő kristályüveget aranyozott ezüst tartóban őrzik. Az ereklyetartó szekrény Rácz Gábor zománcművész munkája (2006).

A természetjárók számára is nagyon vonzó lehet ez a hely, hisz itt halad az Országos Kéktúra Pusztamarót-Mogyorósbánya közötti szakasza, az E4-es Európai Hosszútávú Vándorút, és a Mária út egy szakasza is.

Ahhoz képest mennyi kocsi volt a pakolóban a hatalmas területen el is vesztek az emberek. Innen tovább lehetett volna menni barlangokhoz, de mi azt nem vállaltuk be, inkább arra jutottunk, hogy még visszajövünk több időt itt tölteni. Vissza sétáltunk Schneckihez és megebédeltünk.

Már jócskán a délután 2 óra körül jártunk, így újabb célállomást nézünk ki magunknak, mégpedig Neszmélyt. Neszmélyt szerettük volna egy hosszabb látogatás alkalmával megcsodálni, mégpedig azért is, mert egyik kedvenc bortermelő vidékünk. De most nem a Melegeshegyet vettük célba, oda nem lenne elég 1-2 óra. Mostani célunk a Hajóskanzen volt, ami a főútról jól megközelíthető. Mikor megpillantottuk a főútról a nagy ezüst hajócsavart, tudtuk, hogy jó helyen vagyunk, viszont bekanyarodva a kis utcába nem láttuk, hogy előttünk olyan akadály lesz, ami miatt vissza kell tolatni a lejtőn. A skanzen bejárátánal vasúti híd van, aminek a magassága sem előtte, sem az utca elején nincs kitáblázva. Számunkra ez nagy csalódás volt, vagyis az egyik nagy csalódás. Így elő kellett venni a walkie-talkie-kat és kimanőverezni a szűk utcában parkoló autók között. Mikor felértünk a főútra, a polgármesteri hivatal előtt parkoltunk le. Innen sétáltunk le. Sajnos a másik csalódás ez a terület volt. Semmi sem volt nyitva, valami csapépítő buli volt ott. Nem épp erre számítottunk, körbe sétáltuk, amit lehetett, majd visszamentünk a főútra, ahol találtunk egy fagyizót és inkább nyaltunk!

A park for night alkalmazásban kinéztünk egy magán kis kempinget, Facebookon egyeztettem is velük, hogy lesz hely nálunk mehetünk oda, viszont sem a navigáció, sem az útba igazítás nem segített oda találni, valami erdei úton mentünk egy darabig, amikor azt nem mondtam Filipnek, hogy álljunk meg. Inkább forduljunk vissza. Így vissza is tértünk a normális útra és magunk mögött, hagytuk a földutat. Ennek okán próbáltunk kempinget keresni estére, mivel eredt az eső. Természetesen nem találtunk nyitva egyet sem a környéken. A Google szerint a Campside Éden kemping Neszmélyen nyitva volt, hívtuk őket, de nem vették fel a telefont. Így telefonáltam a Fényes Fürdő és Kempingbe, hogy esetleg lenne-e szabad helyük számunkra. Az úr biztosított, hogy van igen, nyugodtan mehetünk. Na itt voltam én eléggé hülye, és tapasztalatlan, mivel nem kérdeztem meg, hogy kutyát vihetünk-e. Na de akkor a Tatai fényes tanösvény felé vettük az irányt. Odaérkezve a bejáratnál az úr hirtelen megkérdezte, hogy ugye kutya nincs velünk, mert akkor nem tud beengedni. Én azt válaszoltam, de van és köszönjük szépen, az információt, de mi akkor megyünk is. Természetesen itt is tolatva elhagytuk a tanösvény bejáratát. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy elmegyünk megnézzük a Turul emlékművet és ha ott megfelelő a hely ott fogunk Biwakolni. Szóval a Waze-ba beírtuk a következő megállót és indultunk is Tatabányára.

A Turul emlékműnél meglepően nagy parkoló található, mi a fentiben álltunk meg. És már mentünk is a madárhoz. Mindig, ha az M1-esen mentünk megcsodáltam Európa egyik legnagyobb madárszobrát. Pár méterre a parkolótól van a szobor, amely már 1907 óta őrzi és figyeli a tájat. A turulmadár ősi magyar jelkép és a bánhidai csata milleniuma alkalmából készült. A 8 méter szobor a Kő-hegy meredek sziklaletörésének szélén áll. A harcias testtartású bronzmadár szárnyainak fesztávolsága majdnem 15 méter, karmai között Árpád kardját tartja, fején pedig aranyozott, magyar koronát visel.

Minél közelebb mentünk hozzá, annál jobban tudatosult bennünk, hagy hatalmas ez a turul. A turul előtti teraszról páratlan kilátás nyílik a városra, és a messzebb elterülő Vértes hegységre. A szobortól pár percnyi kényelmes sétára van a Szelim-barlang. A barlangba talált leletek már múzeumban vannak, de így s impozáns látvány és hatalmas élmény ott sétálni, ahol ősemberek éltek. A barlang két nagy kürtőből kapja a fényt, tágas és világos. Nem mellesleg innen is csodás a panoráma. A Szelim-barlang elnevezéséről több legenda is szól, az egyik szerint a török Szulejmán szultán seregének közeledtére a barlangba rejtőzött a környék lakossága, de a törökök észrevettek egy anyukát, aki vizet vitt a kisgyermekének. A törökök áttörték a mennyezetet és az emberekre gyújtották a barlangot. A barlang tényleg páratlan kincs, azért vigyázzunk rá, ha ott járunk!

Mi visszasétáltunk Schneckihez és elindultunk haza felé, mivel a parkoló számunkra nem felelet meg a Biwakoláshoz, és csak 2 órányira voltunk otthontól. Tartalmas napunk volt, de biztosan még visszatérünk erre a területre, mert bizony sok minden kimaradt.

Schencki újra biztonságosan haza hozott minket, reméljük neki is tetszett ez a nap!

Ti pedig maradjatok velünk, mivel a következő bejegyzésünkben leírjuk miként kapott Schnecki új tetőablakokat!

Addig is Schneckengrus!

A helyszíneket, amelyeket meglátogattunk ezen a linken, térképen is megnézhetitek!

https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1kWisbrZpSXecYVqlqKaC1G1Dr_ovvok&usp=sharing